Enciklopedia Galaktika
Advertisement
Író, szerkesztő, több SF témájú weboldal alapítója.

1968-ban született Budapesten. 1995-ben Kutnyánszky Andrással indította útjára az első magyar online sci-fi magazint Solaria néven. Egyúttal levelezési listát is létrehozott az online lap olvasói és az SF kedvelői számára. Elkészítette a magazin diskmag változatát és egy ideig saját BBS-en terjesztette azok számára, akik még nem érték el az internetet.

Egyik ötletgazdája és alapítója volt az Avana Egyesületnek és a Zsoldos Péter-díjnak, melyeknek létrejöttét a Solaria körül kialakult tábor is nagy mértékben segítette.

A nevéhez fűződik a SciFi.hu oldal elindítása. Az internetes címet még a domainliberalizáció előtt jegyeztette be az Avana számára.

Később egy időre visszavonult a magyar sci-fi élettől: átadta a Solaria szerkesztését, a levelezési lista tulajdonjogát, és kilépett az Avana Egyesületből.

2004-ben részt vett a Galaktika újraindításában. Nevéhez fűződik az InterGalaktika közösségi portál és az Enciklopedia Galaktika SF wiki elindulása is.

Több SF novellája jelent meg, többek között a Cherubion kiadó antológiáiban, a Rakéta Regényújságban, illetve publikált cikkeket a régi és az új Galaktikában is.

Eddig egyetlen regénye jelent meg nyomtatásban, szintén a Cherubion Kiadó gondozásában, Henry Jones Jr. álnéven, Vízió címmel.

Advertisement