Enciklopedia Galaktika
Advertisement

Cselekmény[]

N-cover small
Cím N
Műfaj Regény
Szerző Lovas Lajos
Magyar megjelenés 2010
Kiadó Metropolis Media
Sorozat Galaktika Fantasztikus Könyvek
ISBN 978 963 9828 92 6

Fehérvár Nándorral valami történt. Hogy mi, azt ő sem tudja, csak annyira emlékszik: amnéziás. Most itt ül minden kényelemmel felszerelt, budatetői kertes házában, és nem ért semmit. Családja a szekrénybe pakolva, egy nagy rakás pénz társaságában, és csupán két dolog biztos: szerettei nem emberek, a kazalnyi húszezresből pedig jó néhány évig futná pizzára. Úgy dönt, megpróbálja megtalálni önmagát, kideríteni, hogyan csöppent ebbe a helyzetbe. Váratlan segítőtársakra is talál: egyszeriben nők zsongják körül – ki a pénz miatt, ki önzetlenül, ki pusztán szeretetvágytól hajtva. Nándor elkezdi felderíteni a környező világot, tartalommal megtölteni múltjának mérhetetlen fehér foltjait. És álmokat lát. Ezek megfejtésében a pszichológus Edit asszisztál neki, és kettejük botladozó kapcsolata hamarosan egy idilli jövő lehetőségét is felkínálja… ám a lomhán moccanó emlékek valami sötétet vetítenek előre, sötétebbet még a magyar valóságnál is. Képes-e egy meglehetősen lökött, mégis alapvetően jószándékú pasi változtatni saját sorsán, vagy épp az egész emberiségén?

Galaktika bolt

Advertisement