Enciklopedia Galaktika
Advertisement

Sir Alec Guinness a 20. század nagy színészegyénisége, akit mind a mozivásznon, mind pedig a színpadon nézők ezrei tiszteltek sokszínű alakításáért, különféle, egymásnak ellentmondó karakterek megformálásért.

1914-ben, Londonban született Alec Guinness de Cuffe néven, színészetet a Fay Compton Studio of Dramatic Art nevű intézményben tanult. 1933-ban lépett először színpadra, majd 1936-tól a híres Old Vic Színházhoz szerződött. Egyik legnevezetesebb szerepét, a Hamletet 1938-ban osztották rá, az előadásokat váratlan siker kísérte.

Guinness a második világháborúban a Királyi Haditengerészetnél szolgált, 1945 tért vissza a színpadra. Ezt követően több külföldi vendégszereplésre is hívták, játszott kanadai és amerikai színpadokon egyaránt, az Egyesült Államokban sikert aratott A koktél parti c. darab egyik figurájának megformálásáért 1950-ben.

Igen korán, húsz évesen filmezni kezdett. Emlékezetesebb szerepei: Twist Olivér (1948), A fehér öltönyös férfi (1951), A Levendula-hegyi csőcselék (1951), amelyet követően Oscar-díjra jelölték. Az elismerést azonban nem ezzel a filmjével, hanem a Híd a Kwai-folyón című háborús drámában nyújtott alakításért kapta 1957-ben. Két évvel később az angol királynő lovaggá ütötte.

A scifi rajongók körében Guinness eggyéforrt a Csillagok háborúja idős Jedi mestere, Obi-Wan Kenobi személyével. Az 1977-es űreposzban vállalat szerep, amelyet egész hátralévő életében baklövésnek tartott, hihetetlen népszerűséget hozott az akkor már idős színésznek. Kiemelkedő alakítást nyújtott még 1988-ban a Kicsi Dorrit című alkotásban, valamint több televíziós drámában.

1985-ben jelent meg önéletrajzi írása, a Szerencse a szerencsétlenségben. 1997-ben Egy leköszönő színész naplója címmel esszé-gyűjteményt adott közre.

Sir Alec Guinness, hosszan tartó betegség után, 2000. augusztus 5-én halt meg angliai otthonában.

Advertisement